Mario Balotelli Törökországban?

Olasz lapértesülés szerint Mario Balotelli menedzsere, nevezetesen Mino Raiola tárgyalásokat folytat Törökország egyik legnevesebb csapatának elnökével. A Liverpool alkalmazásában álló támadó iránt állítólag Hollandiából is érdeklődnek. 

Mario-Balotelli-Besiktas

A Gazzetta dello Sport információi szerint Mino Raiola tárgyalásokat folytat a Besiktas elnökével, nevezetesen Fikret Ormannal. Mario Balotelli biztosan távozni fog Liverpoolból, hiszen Jürgen Klopp kijelentette, nem számít a támadó szolgálataira. Az olasz napilap emellett úgy tudja, hogy az Ajax Amszterdam is érdeklődik a 26 esztendős labdarúgó iránt. Jelenlegi csapatához 2018 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 7 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Mario Balotelli a 2015/2016-os idényt az AC Milannál töltötte, amelynek színeiben koránt sem tudott megfelelő teljesítményt nyújtani, hiszen 23 tétmeccsen csupán 3 találatig jutott. Emellett a szezon nem kis része folyamán sérüléssel is bajlódott. 

Németh Boldizsár