Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk újabb vereséget szenvedett a német élvonalban szereplő Wolfsburg gárdája a portugál Sporting Lisszabon együttesétől. A farkasok azonban a találkozón elvesztették egyik játékosukat, aki súlyos sérülést szenvedett.
A Bundesligában szereplő Wolfsburg hivatalos honlapjának beszámolója szerint Josuha Guilavogui súlyos sérülést szenvedett, ugyanis eltört az egyik nyakcsigolyája. A 25 éves francia középpályás a második félidőben sérült meg a Sporting elleni felkészülési mérkőzésen. A játékos egy szerencsétlen ütközést követően szenvedett sérülést, ami után nem tudta folytatni a játékot. Az orvosi vizsgálatok pedig kiderítették, hogy a franciának eltört az egyik nyakcsigolyája.
„Az orvosok azt mondták, hogy a szerencsétlenségben még szerencsém is volt. Az eset után nem tudom hibáztatni a társamat, mivel egy vétlen szituációban sérültem meg. Most már csak abban reménykedem, hogy a rehabilitációm jól sikerül, és hamarosan újra a társakkal készülhetek ” – nyilatkozta a francia a Wolfsburg hivatalos oldalán
Forrás: Wolfsburg hivatalos oldala
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.