Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az FC Barcelona korábbi világ-, és Európa-bajnok középpályása, Xavi Hernández a mindennapossá váló humanitárius katasztrófa felszámolása érdekében saját hajóját ajánlotta fel arra, hogy a Földközi-tengeren kimentsék a vízből a szerencsétlenül járó menekülteket.
Honlapunkon ugyan igyekszünk csak és kizárólag kedvenc sportágunkkal foglalkozni, ám sajnos a migráns válság és az észak-afrikai illetve közel-keleti muzulmán vérrontás az élet minden területébe belegyűrűzik.
Kár lenne tagadni, hogy a politikai illetve gazdasági menekültek csak óriási pénzügyi rááldozással fogadhatóak Európában, főleg tekintettel arra, hogy a migránsok döntő többsége anyagilag és bármilyen téren is csak addig hajlandó bármit is tenni a várva várt befogadásért, amíg sikerül megegyeznie az embercsempészével. Azzal az embercsempésszel, aki áldozatát száz-kétszázad magával zsúfolja össze egy zsúfolt, gyakran motor nélküli ladikba. A menekültek gyakran lelik halálukat a Földközi-tengerben, az olasz és a görög hatóságok áldozatos munkája ellenére is.
A legfrissebb hírek szerint azonban most a jobb életre vágyó muzulmánok egy új segítő kezet kapnak: Xavi Hernándezét. A manapság a katari Al-Szaddban levezetgető veterán játékos a saját jachtját ajánlotta fel arra az egyik segélyszervezetnek, hogy azzal mentsék a vízbefúlástól sem megrettenő menekülteket.
Állítólag Xavi bárkája a görög Leszbosz környékén fog szolgálni, ám sajnos a kimentetteket nem szerető hazájukba, hanem idegen, európai földre fogják behajózni.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.