Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
2015 nyarán új alapokra helyezték a veszprémi felnőtt labdarúgást, s a korábbi csőd ellenére a megyei elsőosztályban sikerült elindulniuk. Egy évet kellett várni az NB III-as szereplésig, hiszen sikerült kiharcolni a feljutást. Most nyáron átalakították a csapatot, s a cél első évben nem is lehet más, mint a biztos bent maradás.
Lantai Balázs lett a vezetőedző, aki tavasszal a Balatonfüreddel szintén az NB III-ban küzdhetett a bennmaradásért, de nem járt sikerrel. Most pár kilométerrel arrébb egy erősebb játékosgarnitúrával újra megpróbálhatja. Az alap a tavalyi megye egyes csapat, illetve a Videoton II lesz, hisz a Vidi II-ből többen érkeztek.
A kapuban már találunk is egy korábbi Vidi játékost Zelizi Patrikot. Itt Hárfalvi Andrást nevezték meg, mint másik kapust, igaz a transfermarkt.de az osztrák negyedosztályú SV Stergesbach játékoskeretébe teszi az 1996-os születésű hálóőrt. Igaz a német oldalnál július 1-el jelzik az osztrák szerződést, míg az MLSZ adatbázisa szerint július 29-el a ZTE visszavette a játékjogát Balatonfüredtől. A Veszprém már regisztrálta játékosainak jó részét, Hársfalvi nem volt köztük. De még a héten sok víz lefolyik a Dunán.
Védőknél szintén Balatonfüredről jött a korábban a Pápában három NB I-es meccset játszó Böröczky Bálint. A Videoton II-től három játékos Dobsa Gergő, Kókány Péter és Gulyás Gergő lett veszprémi játékos. Krebsz Máté pedig a Győri ETO-tól érkezett. Az utóbbi négy játékosban egyébként az a közös, hogy korábban Veszprémben nevelkedtek. A védelemben a tavalyi keretből: Domján Roland, Felber Patrik és Szabó Levente maradt.
Középpályára, kettő játékos érkezett a Videoton II-től Büki Baltazár és Bognár Bence. Bognár tavasszal Siófokon az NB II-ben rúgta a bőrt, jelenleg még nincs regisztrálva a Veszprémhez. Ács Martin a Hatvan mezét cserélte le nevelőklubja kedvéért. A tavalyi csapatból Burcsik Martin, Farkas László, Gunther zsolt és Simon Benjámin maradt.
A csatároknál egy új szerzemény van az MTK nevelés Molnár Marcell, aki a kék – fehérek mellett a Siófok és a Nyíregyháza színeiben is játszott az NB I-ben, összesen harminc találkozón két gól terméssel. Horváth Valentin, Meiczinger Bence és Szabó Patrik tavaly is a királynők városában játszott. Ebbe a játékrészbe érkezhet még Győrből Lénárt Tamás és Szabó Bence. Szabó korábban egy meccsen az ETO-ban az NB I-ben is játszott.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.