Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Amit régóta lehetett sejteni, az a mai nap folyamán hivatalossá vált. Az S.S. Lazio olasz válogatott szélső támadója, nevezetesen Antonio Candreva az Internazionale színeiben folytatja pályafutását.
Négy évre szóló szerződést írt alá az Internazionale együttesével a 29 esztendős olasz válogatott szélső támadó, Antonio Candreva – tette közzé a milánói klub hivatalos honlapja. A transfermarkt szerint 22 millió eurót pengetett ki érte a szebb napokat is látott Inter.
Antonio Candreva 2012 januárjában került az S.S. Lazio kötelékébe, ahol a kezdetektől fogva a csapat egyik legmeghatározóbb játékosának számított. A fővárosi gárda színeiben 192 tétmérkőzésen léphetett pályára, melyek során 45 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját illetve ugyan ennyi gólpasszt osztott ki a társai között. Az olasz nemzeti csapatban 2009 novemberében debütálhatott, ahol azóta 40 találkozón kapott bizalmat. A rutinos labdarúgó korábban erősíthette többek között még a Juventust és a Parmát is.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.