Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bejelentette Dzsudzsák Balázs szerződtetését az új klubja, mely nem más, mint az arab al-Wahda. Dzsudzsák profi pályafutása Debrecenből indult, majd a holland PSV, az orosz Anzsi és Dinamo Moszkva után tavaly a török Bursaspor játékosa lett. Az arab tehát a hatodik profi klubja a magyar válogatott csapatkapitányának.
Hárommillió eurót fizet a törököknek az al-Wahda, sőt már Dzsudzsákkal is egyezségre jutott, így már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok vannak hátra.
A sikeres Eb-szereplés után, Dzsudzsák a harmadik játékos ki klubot vált az ott pályára lépő játékosok közül. Lovrencsics Gergő hazatért a Fradiba, Nagy Ádám pedig a Bologna játékosa lett. Az utóbbi időben egyre több magyar játékos próbálja ki magát Ázsiában, Németh Krisztián jelenleg Qatarban profiskodik, Vadócz Krisztián Indiában, míg Csiki Norbert most tért haza Thaiföldről.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.