Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olimpia csapat edzője szerint csak a szurkolókon fog múlni, hogy a csapat sztárja folytatja-e a válogatottban pályafutását.
Brazíliának nem megy hazai közönség előtt. A csapatnak csak két döntetlenre futotta eddig Irak és Dél-Afrika ellen, így könnyen elképzelhető, ha nem szedik össze magukat, akkor korán búcsúzniuk kell a tornától. Jelenleg ugyan továbbjutást érő helyen állnak, azonban a következő meccsen még bármi megtörténhet.
A rossz teljesítményt nem hagyták szó nélkül a drukkerek sem. A szurkolók célpontja a csapaton belül a 24 éves Barcelona-sztár Neymar lett. A katalánoknál remekül teljesítő labdarúgó nem tudta átmenteni a formáját a válogatottba, és ezzel rögtön ki is vívta maga ellen a szurkolók haragját.
A csapat edzője elmondta, hogy, ha a szurkolók nem tisztelik a játékosaikat, akkor előbb-utóbb elmegy a kedvük a válogatottságtól. Remélhetőleg Neymar nem választja ezt az utat, és továbbra is láthatjuk őt a címeres mezben.
kép: goal.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.