Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Afrikai – jelesül nigériai – all star csapatot győzött le a felkészülési időszakban eddig gyengélkedő Valencia.
A La Liga közelgő rajtjára készülő spanyolok az előkészületi meccseken nem brillíroztak, és a nigériai All Star csapat ellen sem teljesen volt egyértelmű, hogyan fest a csapat. Ayestarán együttese a mérkőzés elején szerzett vezetést Médran révén, s bár a gólt követően uralta az összecsapást, félóra elteltével Osadiaye egyenlített, a győzelmet a legvégén Rodrigo találatával szerezte meg a győzelmet a Valencia.
Érdekesség, hogy a frissen szerződtetett Nani nem lépett pályára. A klub honlapja szerint az volt a legfontosabb, hogy kiderüljön, milyen felállásban leghatékonyabb a csapat. Nos, ebből a szempontból valóban értékmérő lehetett a meccs, habár a következő, Fiorentina elleni találkozó sokkal inkább megmutathatja, mire számíthatunk a szezonban a „denevérektől”.
Valencia – Nigéria All Star 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Médran (8.), Rodrigo (83.) ill.: Osadiaye (31.)
Valencia: Ryan –Montoya, Santos, Abdennour, Gaya – Enzo, Parejo, Médran – Cartabia, Paco Álcacer, Santi Mina. Pályára lépett még: Diego Alves (kapus), Doménech, Orban, Cancelo, Vezo, Lato, Soler, Ibánez, Bakkali, Rodrigo, Mir
Eddigi felkészülési eredmények:
Munster – Valencia 2-4
Feyenoord – Valencia 2-1
Ilves – Valencia 1-4
Bournemouth – Valencia 1-1
Crystal Palace – Valencia 3-1
Következik:
augusztus 13., szombat
21.30 Valencia – Fiorentina
Átigazolások:
Érkezett: Nani (Fenerbahce), Álvaro Médran (Real Madrid), Martín Montoya (Barcelona), Robert Ibánez (Granada), Yoel Rodriguez (Rayo Vallecano), Federico Cartabía (Deportivo), Rodrigo de Paul (Racing Club), Salva Ruiz (Granada), Lucas Orban (Levante)
Távozott: André Gomes (Barcelona), Rodrigo de Paul (Udinese), Antonio Barragán (Middlesbrough), Pablo Piatti (Espanyol), Sofiane Feghouli (West Ham United), Yoel Rodriguez (Eibar, kölcsönbe), Alvaro Negredo (Middlesbrough, kölcsönbe), Danilo Barbosa (Braga, kölcsönből vissza), Denis Cherysev (Real Madrid, kölcsönből vissza)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.