Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Super Mario sorsa nem igazán illik mesekönyvekbe. Az egykori csillag épp a mai nap töltötte be a 26. életévét (Isten éltessen Mario), de még mindig a Liverpool U21-s korosztályával edz, úgymond csapat nélkül tengeti a mindennapjait. Bár lehet nem sokáig. Ügynöke, Mino Raiola beszélt Mario jövőjéről.
Régebben mi is írtuk nektek, hogy Baloért bejelentkeztek Kínából és Törökországból is. Na már most úgy fest a helyzet, hogy sem a kínai ligába, sem a pedig a most BL induló, Besiktasba nem fog menni az olasz. Az előbbit ő maga utasította el, az utóbbit pedig a török csapat edzője hiúsította meg. Továbbá ott volt a Lazio is mint érdeklődő, de az olasz lapok értelmezése szerint, csak abban az esetben kérték volna meg Mario kezét, ha Prandelli veszi át a gárda irányítását. Nos tudjuk a Lazio storyját…
DE! Még mindig van kiút a pocsolyából kedves Balotelli úr. Mino Raiola felvilágosította a sajtót, hogy védencét jelenleg 2-3 olasz csapat is figyeli és szívesen a soraiban tudná. Elsőként a Chievo együttesét említette meg. A sárga szamarak nem éppen a legnépszerűbb klubok egyike a Serie A-ban és nem is a legacélosabbak egyike, de ott van és bevállalná Super Mariot.
Azonban a játékos ügynök megemlített egy erősebb csapatot is. Mégpedig a Sassuolo gárdáját. A kis itáliai csapat épp az EL-be verekedi be magát és meg kell hagyni, hogy jó eséllyel indulnak neki az utolsó Play Off meccsnek. Ergo Balotellinek arra is lenne némi esélye, hogy focizzon még nemzetközi szinten is. Egyetlen bökkenő azonban a Liverpool. Ugyanis valamennyit kérnének Baloért, amit nem biztos, hogy megtunának adni ezek a kis olasz csapatok. Persze hozzá kell venni azt is, hogy Super Marionak le kellene mondania a fizetésének nagy részéről, hiszen ezek a gárdák aligha fogják tudni megadni neki azt, amihez eddig hozzászokott.
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.