Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Barcelona két gólos előnnyel készülhet a spanyol Szuperkupa visszavágójára, miután az első mérkőzésen idegenben 2:0-ra legyőzte a Sevillát.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően viszonylag kiegyenlített első félidőt hozott a spanyol Szuperkupa sevillai odavágója. Az első játékrész legfontosabb eseményeit a Barcelonánál lehetett feljegyezni. Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője kétszer is kénytelen volt cserélni játékosai kellemetlen sérülései miatt. Előbb a francia Mathiue-t váltotta honfitársa Digne, majd Iniesta helyett érkezett Denis Suárez.
A fordulást követően aztán megváltozott a játék képe, és szépen lassan átvette az irányítást a Barcelona. Az 55. percben az ezúttal a kezdőben szerepet kapó Arda Turan kapott remek indítást, a török klasszis megmozdulással, mellel a szálló labdát egyből Luis Suárez elé tette, az uruguayi pedig köszönte szépen, nem hibázott a kapuval szemben. 0:1
A Sevilla jó formában lévő, spanyol válogatott kerettag kapusa, Sergio Rico minden védhetőt kivédett a második játékrészben, azonban a találkozó vége felé Munirral szemben tehetetlennek bizonyult. Az újabb Barca-gól előtt Messi forintos indítással találta meg csapattársát. 0:2
A Barca két gólos előnye megérdemeltnek mondható, a katalánok az idegenbeli győzelemmel nagyon közel kerültek a klub történetének 12. spanyol Szuperkupa-győzelméhez.
A Sevilla pedig, ahogy a Real elleni hétközi Európai Szuperkupa-döntőn, úgy ezúttal a Barca ellen is kissé ‘elfogyott’ a végére. Az új edzőnek, Jorge Sampaolinak sok dolga lesz még, mire saját képére formálja új csapatát.
https://www.youtube.com/watch?v=6bj32D6LvD0
Sevilla–Barcelona 0–2 (0–0)
Ramón Sánchez Pizjuán Stadion (Sevilla). Vezette: Manzano
Sevilla: Rico – Mariano, Rami, Mercado, Escudero (P. Sarabia, 57.) – Kranevitter (Ganso, 69.), Vitolo, Kijotake, Vázquez, N’Zonzi – Vietto (Ben Yedder, 61.)
Barcelona: Bravo – Sergi Roberto, Piqué, Mascherano, Mathieu (Digne, 27.) – Rakitic, Busquets, Iniesta (D. Suárez, 36.) – Messi, L. Suárez, A. Turan (Munir, 76.)
Gól: L. Suárez (55.), Munir (81.)
Sárga: Mercado (32.), N’Zonzi (70.), Vazquez (78.), ill. Busquets (58.), L. Suárez (83.).
Nagy Ákos
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.