Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Christian Benteke a Liverpool mellőzött csatára továbbra is elvágyódik az Anfield Roadról, meg is érkezett érte az első hivatalos ajánlat, ám ezt a “Vörösök” élből elutasították.
A játékost és csapatát a Crystal Palace kereste meg egy 30 millió fontos ajánlattal, ám ezt keveselte Jurgen Klopp és a szakmai stáb, így egy nemleges válasz érkezett vissza.
Az ajánlat a hírek szerint úgy nézett ki, hogy együttese egy összegben 23 millió fontot utalt volna, majd teljesítményarányosan a későbbiekben még 7 millió fontot pluszban.
A 2015 júliusában érkezett belga támadó ára akkor 32,5 millió font volt és az Aston Villától tette át ide a székhelyét, ennek fényében legalább ennyit szeretnének visszalátni érte.
Benteke ez idő alatt 42 mérkőzésen 10 gólt és 6 gólpasszt szerzett, ami édeskevés ár-érték arányban.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.