Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla elnöke, nevezetesen José Castro jelentette be a hírt, hogy Vitolo szerződését meghosszabbították.
A Sevilla 2020 júniusáig megtoldotta Vitolo kontraktusát, amely eredetileg 2019-ben járt volna le. A 27 esztendős szélső támadó iránt állítólag a Diego Simeone által vezetett Atletico Madrid komoly érdeklődést mutatott.
Vitolo 2013 nyara óta tartozik a Sevilla kötelékébe, melynek színeiben háromszor elhódította társaival az Európa-ligát, de játszhatott már többek között Spanyol Kupa és UEFA Szuper Kupa döntőt is, az utóbbi sorozatban háromszor. Az andalúziai együttesnél minden frontot egybe véve eddig 137 tétmérkőzésen léphetett pályára, ezek során pedig 22 találatig jutott illetve 37 gólpasszt osztott ki a társai között. Emellett bemutatkozhatott a spanyol válogatottban is, ahol három találkozó erejéig szavaztak a számára bizalmat.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.