Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnokság 2016/17-es szezonjának nyitó fordulójában a Sevilla hazai pályán gólokban és fordulatokban gazdag találkozón, 6:4-re legyőzte az Espanyol együttesét!
Az előbb az Európai-, majd a spanyol Szuperkupa-döntőjében elszenvedett fiaskók után a nyáron kinevezett Jorge Sampaoli nagyon fogadkozott, hogy a Sevilla a szezonrajton visszatalál a helyes útra… Nos, már az Espanyol elleni találkozó legelején Pablo Piatti, a vendégek játékosa úgy látszott hamar letérítheti erről a helyes ösvényről az andalúzokat, hiszen már a 8. percben megszerezte a vezetést övéinek! (0:1)
A találkozó egészén euforikus állapotban lévő Sampaoli rövidesen azonban tapsolhatott csapata fordításának. előbb Pablo Sarabia (1:1), majd Luciano Vietto (2:1) vette be fejjel az Espanyol kapuját.
A gólváltás azonban folytatódott tovább: a vendégek Hernán Pérez (2:2) révén előbb egyenlítettek, majd Victor Sánchez (2:3) okos lövésével még a vezetést is megszerezték. A szünet előtt azonban Vietto közreműködésével még egalizálni tudott Sampaoli legénysége (3:3)
A fordulást követően aztán egy másik, harapósabb Sevilla futott ki a Ramón Sánchez Pizjuán stadion gyepére. A hazaiak előbb Franco Vázquez tekerésével fordítottak (4:3), majd Ben Yedder (5:3) és Kijotake (6:3) góljaival bő 70 perc elteltével le is zárták a találkozót. Az Espanyolnak Gerard Moreno egyéni alakítása végén még sikerült szépítenie (6:4).
A Sevilla nehéz első félidőt követően végül érvényesítette a papírformát, és egy igazán közönségszórakoztató találkozón gyűjtötte be a három pontot. Érdekesség, hogy az andalúzok mindegyik találatát a nyáron újonnan igazolt játékos szerezte!
A találkozó góljai:
Sevilla-Espanyol 6-4 (3:3)
Gól: Vietto 22., 45+1, Pablo Sarabia 15., F. Vázquez 54., Ben Yedder 66., Kijotake 74. ill. P. Piatti 8., H. Pérez 26., Víctor Sánchez 44., Gerard Moreno 79.)
Sevilla: Rico – Mariano, Pareja (D. Gonzalez, 83.), Mercado, Sarabia – N’Zonzi, Vitolo, Kijotake, Vazquez, Ben Yedder (Iborra, 75.), Vietto (Correa, 80.)
Espanyol: Jimenez – Alvaro, O. Duarte (Ciani, 37.) Lopez, R. Duarte (J. Fuego, 69.) – Diop, V. Sánchez, Piatti, H. Pérez (Reyes, 69.) – Baptistao, G. Moreno
Nagy Ákos
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.