Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Újra Nagy Gergely az elsőszámú kapus Angyalföldön, miután az Újpest ellen két hete térdsérülést szenvedő Vukasin Poleksic átesett a műtéten.
Nem egyszerű a montenegrói kapus, Vukasin Poleksic élete. A Vasas kapusa korábban egy győztes válogatott meccs után rúgott bele a kapufába, aminek következtében két hónapra lesérült az akkor Debrecenben védő cerberus. Most pedig egy ártatlannak tűnő szituációban szakadt el a keresztszalagja. Az Újpest ellen, augusztus 6-án lejátszott bajnoki ráadásában ment fel segíteni együttesének, ám egy rossz lépést követően lent maradt a gyepen. A diagnózis a legnagyobb félelmeit igazolta. A kapus már túl is esett a műtéten, s már a visszatérést tervezi, amelyre legkorábban tavasszal kerülhet sor. „A körülményekhez képest jól érzem magam, a műtét sikeres volt. Miként az orvos, elégedett vagyok. Több, térdsérülést elszenvedő ismerősöm is ajánlotta az egyik térdspecialista orvost Zágrábban, aki őket is sikeresen műtötte. A legmodernebb eszközökkel dolgozik, ha minden jól megy, fél év után visszatérhetek. Most négy hétig az oldalszalagom gyógyulási folyamata jön, utána pedig a láberősítési munkák. A lábadozás és a rehabilitáció időszakát Budapesten töltöm, ahol külön edző és gyógytornász lesz a segítségemre. Közel akarok lenni a csapathoz, így talán tudom támogatni a társakat – fogalmazott klubja honlapján Poleksic. – A szurkolóknak üzenem, sajnálom, hogy fél évre kiesek, de azon leszek, hogy utána újult erővel a csapat segítségére lehessek.”
A listavezető piros-kékek így Nagy Gergely mögé egy fiatal kapust, Póser Dánielt ültet a kispadra Michael Oenning vezetőedző az ősszel.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.