Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Osztrák válogatott hátvédet igazolt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen – számolt be róla a hivatalos honlapja.
A Bayer Leverkusen szerződtette a Dinamo Kyiv osztrák védőjét, nevezetesen Aleksandar Dragovicsot. A 25 esztendős válogatott labdarúgó öt évre szóló kontraktust írt alá a “gyógyszergyáriakkal.” Az átigazolási díjat nem hozta nyilvánosságra a német klub, amely a transfermarkt szerint 18 millió euró.
Aleksandar Dragovic három esztendeig szolgálta a Dinamo Kyiv csapatát, melynek színeiben nyert két bajnoki címet illetve kétszer elhódította társaival a hazai kupasorozatot is. A “kékek-fehérek” színeiben összesen 145 tétmérkőzésen léphetett pályára. A neves ukrán együttes mellett korábban az Austria Weint és Baselt erősíthette.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.