Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tovább folytatja az olasz bajnokságban szereplő Inter csapata a keret megerősítését. Ezúttal a támadószekcióban bevethető brazil szélsővel erősítettek a milánóiak.
A Serie A-ban szereplő Inter Milano csapata hivatalos honlapján jelentette be, leigazolta a Santos olimpiai bajnok labdarúgóját Gabriel Barbosat. A 20 éves szélső támadó 25 millió euróért költözik Milánóba és öt évre ír alá a kék-feketékhez.
A fiatal brazil 8 évesen került a brazil Santos együtteséhez még 2004-ben és 2013-ig a tartalékcsapatban szerepelt. 2013-ban azonban mérföldkőhöz érkezett a pályafutása és 16 évesen bemutatkozott a Santos felnőtt csapatában. A legendás brazil gárdánál 2013 és 2016 között 82 mérkőzésen lépett pályára és 24 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A riói hazai rendezésű olimpian teljesítményével több csapat figyelmét is felkeltette, végül az Inter nyerte a licitet a brazil támadóért 25 millió euróval.
Immáron már Frank de Boer vezetőedző irányítása alatt a milánóiak eddig nagyon aktív szereplői a nyári átigazolási piacnak. Eddig a nyár folyamán Milánóba tette át székhelyét Candreva, João Mário, Banega, Ansaldi, és Erkin is.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.