Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hétfőn Varga Józsefet és a bosnyák válogatott Anel Hadzicot jelentette be a bajnoki ezüstérmes Videoton, kedden pedig egy újabb válogatott labdarúgóval bővült a fehérváriak játékoskerete. A szerb nemzeti csapatban szereplő Marko Scsepovics mellett két ifjú magyar focistát is megszerzett a Vidi.
Marko Scsepovics korábban a görög Olympiakosz labdarúgója volt, a mai napon sikerült megegyezni a két csapatnak, hogy a szerb focista a továbbiakban Magyarországon játsszon. A Partizanban nevelkedő játékos, 2013-ban került Görögországba. Felnőtt pályafutása első mesterhármasát is az Olympiakosz színeiben érte el – az OFI Kreta elleni bajnokin triplázott – a szezon végén pedig pedig bajnoki címet ünnepelhetett. 2014 nyarán a spanyol másodosztályban szereplő RCD Mallorca kölcsönvette, ahol is tizenöt bajnokin hat gólig jutott. 2015 februárjában a Tyerek Groznij együtteséhez került. 2015 nyarától a belga élvonalban szereplő Royal Mouscron-Péruwelz csapatát erősítette, ahol szintén kölcsönjátékosként 24 bajnokin hat gólt szerzett.
„Ismerem már valamennyire a klubot, hiszen az elmúlt egy hónapban már sok videót megnéztem a csapatról és persze utána is olvastam a Vidinek. Több szerb játékos is megfordult már itt, szóval sikerült begyűjtenem a szükséges információkat, valamint emlékszem, hogy néhány éve még Partizan-játékosként egy edzőmeccsen is pályára léptem a Vidi ellen. A szurkolók harcos, megalkuvást nem tűrő játékra számíthatnak tőlem, emellett természetesen bízom benne, hogy sok góllal bajnoki címhez tudom majd segíteni a csapatot a szezon végén“ – nyilatkozta a vidi.hu-nak az új szerzemény.
A szerb válogatott csatár mellett a mai napon két újabb fiatalt szerzett meg a Videoton. Zöldesi Illés kapus, tavasszal a Diósgyőr felnőttcsapatának volt a tagja, de élvonalbeli bajnokin nem sikerült pályára lépnie az 1998-ban született hálóőrnek. Lénárt András Győrben nevelkedett. Korábban a szlovák utánpótlás válogatottakban szerepelt, de letette a magyar állampolgárságot, s célja a magyar felnőtt labdarúgó válogatottban pályára lépni. Lénárt a Győr kizárása előtt 2015 május végén bemutatkozott az NB I-ben.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.