Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megerősítést nyert az a várakozás, amely szerint a frissen igazolt montenegrói kapus érkezésével korábban felmerült. Hegedüs Lajos az NB II-ben folytatja.
Feljutásra pályázik a Puskás Akadémia, így aztán minden poszton igyekezett erősíteni, ami valljuk be, eddig nem nagyon sikerült. Az átigazolási időszak utolsó óráiban megkötött üzletről csütörtök délelőtt számolt be az MTK honlapja, jelesül, hogy Hegedüs Lajos Felcsúton, a Puskás Akadémiánál folytatja.
A 28 éves cerberus 2000-ben került a kék-fehérekhez, 2010-ben kapott profi szerződést, s egészen mostanáig 149 bajnokin szerepelt a fővárosiaknál. A szám lehetne több, de közben Siófokon és Pécsen is szerepelt kölcsönben. Egyszer került be a válogatott bővebb keretébe, de pályára nem lépett, mindamellett a nemzetközi kupában is segítette az MTK-t.
Hegedüs érzelmes búcsút vett a kék-fehérektől: „Tizenhat évet töltöttem itt, ebből az utolsó hatot profiként. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, az MTK-ban lett belőlem igazi kapus. Sok barátságot kötöttem, születtek életre szólóak is. Hiányozni fognak a társak, az edzők, a falak, a mosolyok, a mozdulatok. Az élet azonban ilyen, menni kell tovább! Sok sikert az MTK Budapestnek, a játékosoknak, a szakmai stábnak, Ciki bácsinak! A szurkolóknak pedig azt kívánom, hogy töltsenek el felejthetetlen perceket, órákat az Új Hidegkuti Nándor Stadionban! Remélem, hogy még találkozunk…”
A PAFC honlapjáról megtudtuk, három éves kontraktust kötöttek a felek.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.