Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tavasz óta nem megy a Ferencvárosnak. Annak ellenére, hogy könnyedén nyerték meg a bajnokságot, ez köszönhető volt annak is, hogy ellenfelei gyengén teljesítettek. Az őszi idényben ugyan továbbra is dobogón vannak, de lecsúsztak az első helyről. A nemzetközi kupaszereplésről nem is beszélve, a nyári igazolások nem jöttek be. A felesleges játékosokat pedig továbbra sem küldték el.
Ugyan honlapunk nem volt a helyszínen, ezért érdemes volt mindkét csapat webes felületét megnézni, mert valahogy egyik sem ismeri a másik csapatot pontosan. A fradi.hu szerint pályán volt a Budaörsnek kölcsönadott Petró Balázs és a Sopronnak kikölcsönzött Szellák Soma, illetve a két hollandot keresztnevükön nevezte. A Haladás hivatalos oldalánál csak Trinks volt Frinks.
Az ausztrál Williams gyorsan megszerezte a vezetést a pályaválasztó Fradinak, igaz a meccset Balatonfüreden rendezték. A második félidő elején Ars büntetőből növelte meg a “vendégek” előnyét. A 62.percben a harmadik találatot is bevitte a Haladás, csak Dombi (nem a debreceni ikon Tibor) szerezte a gólt, nem a fradi.hu-n szereplő Petró. Valószínű az ifjú focista Petró mezében léphetett pályára. Rá három percre Trinks szögletéhez nem ért senki úgy csavarodott a kapuba. A 80. percben egy lepattanó labdát Molnár 15 méterről a jobb alsó sarokba bombázott. A mérkőzést így 4-1-re a Haladás nyerte.
FTC: Jova (Varga Á., 46.) – Dilaver, Nalepa, Hüssing, Leandro (Sesták, 46.) – Trinks, Busai, Gyömbér, Csernik (Csukics, 46.) – Varga R. (Vu, 70.), Djuricin. Edző: Thomas Doll.
Haladás: Rózsa (Gyurján, 75.) – Angyal, Schimmer, Hídvégi, Bosnjak (Tiba, 67.) – Kovács L. (Molnár T., 70.), Overgoor – Williams (Dombi, 60.), Rácz, Halmosi (Szőke, 46.) – Ars. Edző: Mészöly Géza.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.