Bale: „Bajnoki címért jöttem a Real Madridhoz”

A walesi válogatott sztárja, Gareth Bale 2013 nyarán érkezett a Real Madridhoz, és azóta végképp a világ egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. De a 27 éves támadó még korántsem elégedett eddigi madridi éveivel.

gareth-bale-real-madrid_3769706

Bale a Real Madrid válaszcsapása volt a Barca számára, amely három évvel ezelőtt a brazil Neymart vásárolta meg. A walesi „futógép” 101 millió eurójába került a „Királyiaknak”, akikkel azóta két Bajnokok Ligáját, két Európai Szuperkupát, egy Klub világbajnoki címet, és egy spanyol kupát nyert. Ám a bajnoki elsőség azóta sem igazán akar összejönni…

„Ez egy nehéz időszak. Harcoltunk, és az Atlético elleni finálé is nehéz volt. Hogy idén lehetünk-e bajnokok? Ez az egyik oka, hogy ide jöttem. Már megnyertük a Bajnokok Ligáját. Azért jöttem, hogy bajnok is legyek.” – nyilatkozta Bale, aki korábban a Tottenham Hotspur játékosaként nem igazán volt hozzászokva a trófea gyűjtéshez, így érthető módon még sohasem volt bajnok.

A legfrissebb pletykák szerint Bale hamarosan új szerződést kaphat a Realtól, és a fizetését szeretné feltornászni évi 15-ről 17 millió euróra. Ehhez a követeléshez pedig jó alap lehetne egy esetleges bajnoki cím…

Balogh József