Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az NB II-ben is folytatódtak két hét szünet után a küzdelmek. A Békéscsaba újra győzött, akárcsak a Puskás Akadémia és a Nyíregyháza, a ZTE viszont vereséget szenvedett a Budaörstől.
Az NB II nyolcadik fordulójában a Békéscsaba hazai pályán gyűjtötte be a három pontot. A Puskás Akadémiának 370 Km-t kellett megtennie, hogy a 88.percben Márkvárt révén megszerezze a győzelmet. Azért a hazai út így gyorsabban el fog telni, még akkor is, ha három és fél óra. A Kozármisleny a szintén újonc Dorog vendégeként aratott győzelmet, a második gólt a héten igazolt Városi Viktor szerezte. A Balmazújváros több, mint 400 kilométert és cirka három és fél órát utazott Mosonmagyaróvárra, de a Felcsúthoz hasonlóan szintén boldogan utazhat haza. A Nyíregyháza Dragóner duplájával gyűjtötte be a három pontot a Szeged 2011 ellenében. A másik szegedi csapat hazai pályán kapott ki a Kisvárdától. Így mondhatjuk azt, hogy a két szabolcsi csapat hat pontot szerzett a szegeditől. Az előző szezonban még Soroksáron játszó Kákonyi góljával mentett pontot a Vác. Csákvárról ponttal távozott a Szolnok. A Siófok hátrányból, két öngólnak köszönhetően is legyőzte hazai pályán a Ceglédet. Zalaegerszegen egy Stieber gólnak köszönhetően győzött a Budaörs.
Békéscsaba 1912 Előre – Swietelsky-Soproni VSE 1-0 (0-0)
Gólszerző: Urbin (49.)
Cigánd SE – Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Márkvárt (88.)
Dorogi FC – HR-Rent Kozármisleny 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Sinanovic (38.), Városi (42.)
Credobus Mosonmagyaróvár – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Jasarevic (tizenegyesből 79.), illetve Németh Á. (61), Farkas B. (77.)
Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-0 (0-0)
Gólszerző: Dragóner (54., 94.)
SZEOL SC – Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)
Gólszerző: Erős G. (10.)
Vác FC – Soroksár SC 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Rusvay (79.), Kákonyi (84.), illetve Haris (42.), Peszmeg (81.)
Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Bakos (48., 60.), illetve Tóth L. (19.), Rokszin (75.)
BFC Siófok – Ceglédi VSE 4-2 (1-1)
Gólszerzők: Kozma (23.), Horváth G. (öngól 52.), Futó (68.), Nánási (öngól 86.), illetve Makrai (40.), Csordás (48.)
Zalaegerszegi TE FC – Budaörsi SC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Stieber (73.)
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.