Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnokság 5. fordulójának egyik nagy rangadója a Sevilla – Betis városi derbi volt, melyet minimális különbséggel ugyan, de a piros-fehérek nyertek 1:0-ra az argentin Gabriel Mercado találatával!
Hogyan is indulhatott volna másképp a 125. Sevillai derbi, mint egy sárga lappal rögtön a második percben?! A Ramón Sánchez Pizjuán stadionban rendezett találkozó városi derbihez méltón, felfokozott hangulatban kezdődött, azonban a semleges szurkolók nagy bánatára inkább szólt durva belépőkről, keménykedésről az első félidő. A futballal nem igazán foglalkoztak a csapatok, hiszen a Sevilla egyszer találta el a Betis kapuját, míg a zöld-fehérek az első játékrészben mindössze egy kósza kapu felé tartó kísérlettel jelentkeztek… Nem volt nehéz felülmúlni ezt a produkciót a második játékrészben!
A szünet után némiképp lehiggadtak a csapatok, több volt a játék, sőt az első percekben Samir Nasri szabadrúgása után Gabriel Mercado révén a vezetést is megszerezték a hazaiak. A folytatásban a Betis is életjeleket mutatott, sőt az egyenlítésre is volt sansza, azonban a derbi végén a piros-fehérek örülhettek a mindig presztízs értékű győzelemnek.
Az örök mérleg ezzel együtt 59 Sevilla-győzelem, mellette 37 Betis-siker és 29 döntetlen.
Egyébként a sárga lapok tekintetében is a Sevilla nyert, 5:4-re…
Sevilla – Betis 1-0 (0-0)
Gól: Mercado (51.)
Ramón Sánchez Pizjuán Stadion, Vezette: J. Fernandéz
Sevilla: Rico – Escudero, Mercado, Pareja, Mariano – N’Zonzi, Iborra (Sarabia 69.) – Vitolo, Vazquez (Kranevitter 77.), Nasri – Vietto (C. Fernandéz 88.).
Betis: Adan – Durmisi (Musonda 70.), Gonzalez Cabrera, Pezzella, Piccini – Brasanac (D. Ceballos 61.), Petros, F. Gutierrez – Joaquin (R. Donk 82.), Alegria, Castro.
Mercado győztes találata:
https://www.youtube.com/watch?v=RCQnLhjYYEE
Nagy Ákos
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.