DVTK: „Tudom, mi a gond” – Horváth

Sereghajtóként várja a soron következő keleti rangadót a Diósgyőr, miután szerdán az MTK legyőzte Horváth Ferenc együttesét. A csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt a problémáról a szakember.

hf

Nincs edzőkérdés

Hosszútávú kontraktusa van a miskolci kispadon Horváth Ferencnek, így a vezetők nem szándékoznak váltani, lévén bíznak a szakemberben. Minderről azután értesült a sajtó, hogy Demkó Norbert sajtófőnök egyeztetett a klub egyik elöljárójával. Ezután kijelentette, a vezérkar hosszútávon számol a korábbi paksi és győri trénerrel.

De akkor mi nem klappol? Az első két forduló győzelmei óta mélyponton a piros-fehérek, hiszen az elmúlt nyolc találkozóját nem tudta megnyerni a brigád. Horváth Ferenc tudja, mi a probléma, de nem tárja nyilvánosság elé. „Szinte biztos vagyok benne, hogy tudom választ, de erről inkább nem mondanék semmit, megtartom magamnak. A problémát igyekszem orvosolni a rendelkezésemre álló eszközökkel – fogalmazott a tréner a csütörtöki sajtótájékoztatón. – Változtatni kell és változtatni is fogok! Mást kell csinálnunk, mint eddig. A feladat nem egyszerű, de valahogyan meg kell értetni a játékosokkal, hogy a karrierjük kerülhet veszélybe. A labdarúgás játék, de most valóban az életükért kell játszaniuk. Nem rendszert kell váltani, mert korlátozottak a lehetőségeink. Megpróbálok olyan embereket betenni a csapatba, akiknek fontos a DVTK.”

Talán a bajnokság rajtja előtt két héttel lemondó Egervári Sándor sejtett, vagy tudott valamit? Meglehet, hiszen a többszörös bajnok mesteredző, korábbi kapitány szerint a keret nem alkalmas nagy célok elérésére, és nem akarta önként a nyaktilóba tenni a fejét, így aztán inkább kezdeményezte szerződése felbontását. Mindezt tetézte, hogy a beígért igazolásokat sem hozták tető alá. Horváth Ferenc ugyanakkor kijelentette, el tudja látni a feladatokat. „Tisztelem Sanyi bácsit, rutinos szakember, rengeteget láthatott pályafutása során, amit én még nem. Bizonyára megvolt az oka a döntésének. Én mindenesetre azt gondoltam, és így gondolom most is, hogy Diósgyőrben el tudom látni a feladatokat.”

A DVTK szombaton a Debrecent fogadja a keleti rangadón, amelyre ingyen engedik be a szurkolókat.

Gavalovits Sándor