Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnokság hétközi, ötödik fordulójának záró mérkőzésén a Valencia nagy küzdelemben ha nehezen is, de legyőzte 2:1-re hazai környezetben a Deportivo Alavés együttesét, megszerezve első pontjait a bajnokságban.
A találkozó kimenetelét eldöntő Dani Parejo ünnepel (Kép: straitstimes.com)
A megbízott vezetőedző, a kedden menesztett Paco Ayestarán helyett ideiglenesen beugró Voro Gonzáleznek sikerült némiképp összekapni a szezont pocsékul kezdő Valenciát, hiszen a denevérek egy nem túl látványos mérkőzésen nagy nehezen, de legyűrték a Mesatllában az Alavést.
A gólok sorát Víctor Laguardia nyitotta, aki José Gayá amúgy remek beadását a saját kapujába fejelte. A korábban a Barcelonát is idegenben legyőző Alavés azonban nem adta könnyen magát, Gaizka Toquero még a szünet előtt egy szögletrúgást követően egalizált.
A fordulást követően gyömöszölték egymást a felek, a Valencia azonban kihasználta, hogy a 88. percben az ölébe pottyant a három pont megszerzésének lehetősége, hiszen a Zakaria Bakkali buktatásáért megítélt büntetőt Dani Parejo értékesítette.
Voro González azt mondta a lefújást követően, hogy a Valencia számára a legfontosabb a három pont megszerzése volt, minden más lényegtelen – Nehéz lenne vitatkozni ezzel a kijelentéssel!
A találkozó góljai:
https://www.youtube.com/watch?v=bHHT5xC_p18
Valencia – Alavés 2-1 (1-1)
Mestalla stadion, Vezette: S. LatreGól: Laguardia (28.-öngól), (Dani Parejo (88.-büntetőből), illetve Toquero (45.).
Valencia: Alves – Gaya, Mangala, A. Santos, Montoya – Medrán (Cancelo 67.), Perez, Parejo – Rodrigo (S. Mina 46.), Munir (Bakkali 79.), Nani.
Alavés: Pacheco – Kiko, Alexis, Laguardia, T. Hernadez – Kristicsics (Camarasa 61.), M. Llorente, D. Torres, Katai (Ibai 70.) – Toquero, Deyverson (C. Santos 85.).
Tabella és a góllövő lista élmezőnye:
(A csapatok mellett a lejátszott meccsek, a győzelmek, a döntetlenek, a vereségek, a lőtt és kapott gólok, valamint a megszerzett pontok száma látható forrás: eredmenyek.com)
1. | Real Madrid | 5 | 4 | 1 | 0 | 13:4 | 13 | |
2. | Sevilla | 5 | 3 | 2 | 0 | 10:6 | 11 | |
3. | Barcelona | 5 | 3 | 1 | 1 | 14:6 | 10 | |
4. | Atletico Madrid | 5 | 2 | 3 | 0 | 11:2 | 9 | |
5. | Las Palmas | 5 | 3 | 0 | 2 | 12:9 | 9 | |
6. | Villarreal | 5 | 2 | 3 | 0 | 6:3 | 9 | |
7. | Athletic Bilbao | 5 | 3 | 0 | 2 | 6:5 | 9 | |
8. | Real Sociedad | 5 | 2 | 1 | 2 | 8:7 | 7 | |
9. | Eibar | 5 | 2 | 1 | 2 | 6:6 | 7 | |
10. | Leganes | 5 | 2 | 1 | 2 | 5:8 | 7 | |
11. | Sporting Gijon | 5 | 2 | 1 | 2 | 5:9 | 7 | |
12. | Alaves | 5 | 1 | 3 | 1 | 4:4 | 6 | |
13. | Deportivo La Coruna | 5 | 1 | 2 | 2 | 3:4 | 5 | |
14. | Malaga | 5 | 1 | 2 | 2 | 5:7 | 5 | |
15. | Espanyol | 5 | 1 | 2 | 2 | 9:12 | 5 | |
16. | Betis | 5 | 1 | 2 | 2 | 7:11 | 5 | |
17. | Celta Vigo | 5 | 1 | 1 | 3 | 3:8 | 4 | |
18. | Valencia | 5 | 1 | 0 | 4 | 7:11 | 3 | |
19. | Granada | 5 | 0 | 2 | 3 | 6:12 | 2 | |
20. | Osasuna | 5 | 0 | 2 | 3 | 4:10 | 2 |
4 gólos: R. Castro (Betis), G. Moreno (Espanyol), L. Messi és L. Suárez (Barcelona), A. Griezmann (A. Madrid).
3 gólos: D. Cop (Sporting Gijon), P. León (Eibar), N. Sansone (Villareal), L. Vietto (Sevilla), Willian José (R. Sociedad)
Nagy Ákos
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.