Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Gyengén kezdte a bajnokságot a Gyirmót, de az utóbbi bajnokikon már végre megkezdték a pontszerzést, hiszen két győzelem mellett egy döntetlent is sikerült begyűjteniük. Ma “megyei rangadót” vívtak, lévén a Szombathely ideiglenes Sopronban van otthon.
Különös lehetett a bajnoki Jancsó Andrásnak miután a gyirmóti középhátvéd a Haladás játékosaként kölcsönben szerepel az újoncnál, ráadásul ő az előző idény éppen Sopronban töltötte. A hazaiaknál visszatért a védelembe az eltiltását letöltő Bosnjak Predrag, így mondhatni a legerősebb kezdőcsapatával indíthatták a kilencven percet a hazaiak. A Gyirmót védelme az utóbbi három fordulóban nem változott, s mivel gólt nem kaptak, így jól végezték dolgukat, nem is akart változtatni a felálláson Urbányi István. A támadósorba az eltiltott Novák Csanád helyére Vass Patrik került be a kezdőcsapatba, igaz poszt szerint Sallói Dániel, lévén a szélről ő került be középre.
Támadtak a csapatok – támadtak a meccs elejétől fogva, de a legnagyobb helyzet a 28.percben Williams előtt adódott. Az ausztrál támadó huszonöt méterről lőtt, de a labda a felső lécről pattant ki, melyre a csatár Sebőkkel egyszerre ért oda, s a kapus megszerezte a labdát. A 43.percben egy jobbról érkező beadásra érkezett Sallói, s az ifjú támadó megszerezte a vezetést a Gyirmótnak. Ezzel a találattal az újonc mehetett be egy gólos előnnyel az öltözőbe a szünetben.
A második játékrészben végig a Haladás nyomott, Sebők Zsolt kapus többször bravúrosan hárított, de gólt nem sikerült szerezniük, így az újonc újabb meccset tudott behúzni kapott gól nélkül, és az utóbbi négy bajnokijából hármat megnyert. Igaz a Gyirmót is egy órási helyzetet hagyott ki, miután üres kapura nem tudtak betalálni egy kontra végén, tehát megérdemelt a győzelmük.
Gól: Sallói (0-1 43.p)
Sárgalap: Bosnjak, Halmosi, Kovács L. ill. Csiki
Haladás: Rózsa – Polgár, Hegedűs, Wils, Bosnjak – Iszlai, Kovács L. – Németh M. (Ars), Rácz (Tóth M.), Halmosi – Williams vezetőedző: Mészöly Géza
Gyirmót: Sebők – Achim, Jancsó, Bojovic, Présinger – Kiss M., Filkor, Paku – Csiki (Madarász), Sallói (Simon A.), Vass P. (Szegi) vezetőedző: Urbányi István
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.