Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Claudio Ranieri az egyik kedvenc “célpontjuk” a firkászoknak, ugyanis jóformán mindig szívesen válaszol minden feltett kérdésre a maga, bájos modorával és tréfáival. Ezúttal a jövőjéről kérdezték és nem voltak restek feltenni neki azt az eldöntendő kérdést, hogy irányítaná-e az olasz válogatottat?
Le kell szögezni, hogy nem azért kérdezték a jövőjéről, mert éppen billegne alatta a bili. Vagyis a szék, vagy akármi. Hanem mert átadták neki Premio Liedholm díjat azért, amit tavaly tett a Leicester City csapatával. A rókák vezetőedzője az elismerés átvétele után következőképpen válaszolt:
“Folyamatosan növekszünk, fejlődünk Leicesterben, de sosem vesztettük el az alzatosságunkat. Remélem, hogy még pár évig fedélzeten maradhatok.”
Arra a kérdésre, hogy Olaszországon belül újra vállalna-e munkát illetve a válogatott irányítását átvenné-e, így felelt:
“Itálián belül mindenhol jól érzem magam, meglátjuk mit hoz a jövő. A nemzeti csapat? Soha nem mond, hogy soha..”
Bár nem valószínű, hogy az elkövetkezendő két évben átveszi a válogatottat, ugyanis Ventura mester nem rég kapta mega szövetségi kapitányi posztot, de azt bőven el lehet képzelni, hogy látni fogjuk az öreget a Serie A mezőnyének egyik csapatánál dirigálni. Tudni illik, hogy edzette a Romat, a Juvét és még az Intert is. Hol több, hol kevesebb sikerrel.
BSZ
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.