Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bayern München csapatából szépen lassan kiöregedő Franck Ribéryt egyre több kritika éri az utóbbi időben. A Bild szerint nemcsak Carlo Ancelotti vezetőedző, hanem a csapattársak is nehezményezik a francia frontember formahanyatlását.
Franck Ribéry már hosszú évek óta húzóember a Bayern Münchennél, sőt a klub történetének legjobbjai közé írta fel a nevét a bajnoki címek és egyéb sikerek részeseként. A korábban VB-ezüstöt (2006) nyerő karmester állítólag már elvesztette motivációját, és hozzáállása már csak árnyéka korábbi önmagának.
Természetesen Ribéry mutatói a sérülékenység és a formaromlás dacára sem katasztrofálisak, lévén a 2016-17-es szezon eddigi kilenc meccsén amelyen pályára lépett, két gólt szerzett és még kiosztott nyolc gólpasszt is.
„Nem vagyok formában. Tudom, hogy óvatosnak is kell lennem, bár nem vagyok erőszakos játékos. Néha talán hamar elvesztem a türelmem, de csak akkor, amikor úgy érzem, hogy az ellenfél bántani akar. Egyébként a Bayern lesz az utolsó nagy klubom, és az is elképzelhetetlen, hogy egy másik klubban játsszak Európában.” – nyilatkozta a „Bőrnadrágosok” 33 esztendős légiósa.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.