Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A bajnokság első fordulójában óriási meglepetésre a Diósgyőr legyőzte a Videotont, ma érkezett el a visszavágás pillanata. A DVTK a következő fordulóban szintén begyűjtötte a három pontot, viszont azóta leszoktak a gyűjtögetésről, hiszen két döntetlen mellett hét vereség a mérleg.
A hazai csapatba bekerült ismét Mahalek Marcell aki második élvonalbeli meccsén léphetett pályára, a magyar-horvát Rados mellett pedig Dausvili és a két spanyol Vela és Nono kezdett. A Vidiben ismét a középpályán kapott lehetőséget Juhász Roland, a négy középpályás közül három védekezőbb felfogású játékos volt, míg elől két csatár kapott lehetőséget.
A tizenegyedik percig kellett várni az első nagyobb Vidi helyzetre, mikor egy jobbról érkező szabadrúgásra érkezett Scsepovics s pár lépésre a kaputól fölé rúgta…A 13.percben Varga József indult meg szép cselekkel, majd továbbpasszolt Géresinek aki egyből tovább Stopirának, de a balhátvéd középre adását felszabadították a diósgyőriek. A következő időkben inkább mezőnyfoci folyt, a negyvenedik percben Bognár távoli lövése épp, hogy csak elkerülte a kaput. A 44.percben Géresi lövését, pedig Dausvili szabadította fel, így a szünetben 0-0 volt az állás.
A második félidő elején Egy jobb oldali Bognár szabadrúgás után Elek fejelt kapura, Stopirán megpattant a labda Kovácsik pedig így nagyot védett. A 73.percben Bognár beadását Novothny fejelte a kapuba, s így hosszú idő után újra vezetést szerzett egy meccsen a hazai csapat. A 82.percben Bacsa kiváló passzt adott Eleknek, aki megemelte a labdát, s Kovácsik felett a kapuba pattant. Így már nem lehetett a győzelmet elvenni a Diósgyőrtől, s a miskolci csapat így július után újra begyűjtötte a három pontot.
Gól: Novothny (1-0 73.p) ,Elek (2-0 82.p)
Sárgalap: Lipták, Nikházi ill. Lazovics, Juhász, Nego
DVTK: Rados – Lázár (Oláh szünetben), Lipták, Mahalek, Nemes – Dausvili, Elek – Vela, Bognár I., Nono (Nikházi 65.p) – Novothny (Bacsa 84.p) . Vezetőedző: Horváth Ferenc
Videoton: Kovácsik – Nego, Fiola, Vinícius, Stopira – Varga J., Pátkai, Juhász, Géresi (Kovács I. 80.p) – Lazovics (Feczesin szünetben), Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.