Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hamar elfogyott a türelem, avagy egyszer fent, egyszer pedig lent, sikeredzőből lett bukott szakember. A hétfői ülésezés után a klubvezetés menesztette Dieter heckinget a Wolfsburg közel négy esztendeje regnáló szakemberét. Gupácsi Péterék idegenbéli győzelme vasárnap így edzőbuktatóként kerül be a történelemkönyvekbe, illetve rekordként is, hiszen újonc még soha nem kezdett hét meccsen veretlenül a Bundesliga történetében.
Nem élte meg a negyedik évfordulót Hecking a “farkasok” kispadján
Az 52 esztendős német szakember Német Kupát és Szuperkupát is nyert a Wolfburggal, s a Bajnokok Ligáját is megjárta a csapattal. A 2014/15-ös szezonban a Bayern München mögött ezüstérmes lett, a sikercsapat azonban nem vészelte át az akkori nyári átigazolási időszakot, s gyakorlatilag Kevin De Bruyne távozásával megindult a hanyatlás. Tavaly a csalódást keltő nyolcadik pozícióban végzett a gárda, idén pedig kiesőjelöltként beszélhetünk jelenleg róluk. Hecking 2012 december 22-én vette át a Wolfburgot, ez idő alatt 163 tétmeccsen ült a kispadon. Összességében majdnem 50%-os mérleggel távozott 81 győzelem mellett 39 döntetlen és 43 vereség ékesítette az eredménysort.
Idén a “farkasok” 7 bajnoki meccsből csupán egyet tudtak megnyerni, a Red Bull Leipzig elleni hazai vereség pedig az utolsó csepp volt a pohárba. Hecking helyét átmenetlikég a második csapat trénere Valerien Ismaël veszi át, míg a klubvezetés nem találja meg a “sikeredző” végleges utódját. A megbízott tréner hétvégén a Darmstadt otthonában debütálhat.
Hecking a harmadik szakember idén, akit menesztettek a Bundesliga klubok. Korábban Viktor Szkripniknek (Werder Bremen), majd Bruno Labbadiának (Hamburger SV) kellett elhagynia posztját.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.