Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Azt hiszem végre el lehet mondani, hogy a Milan megpróbál ténylegesen visszakerülni a legjobbak közé Európában. Egyelőre jól tartják magukat az olasz bajnokságban, sőt.. már-már szóba került a szurkolók körében a bajnoki cím megszerzése is. Ahhoz azért még rövidnek tűnik a keret és pont ezen dolgoznak most a vezetők, hogy megerősítsék azt.
Kezdésnek nem is egy névtelen emberkét néztek ki. Úgy tűnik, hogy a Milánóban komolyan belevágnának meg januárban a csapat minőségének feljebb rúgásában. Olasz újságok azt rebesgetik, hogy a Bayer Leverkusen szélsőjét, Karim Bellarabit találták meg maguknak a Montellaék. Tudni kell a 26 éves támadóról, hogy jelenleg sérüléséből épül fel és pont januárra várják a visszajövetelét. Azt is meg kell említeni vele kapcsolatban, hogy 2021-ig érvényes a szerződése a gyógyszeresekhez. Ebből következik, hogy azért szépen a zsebébe kell nyúlnia az olasz ördögöknek ahhoz, hogy meggyőzzék a Leverkusent az esetleges transzferről. A Corriere dello Sport szerint (mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mennyire hitelesek is ők..), 25 millió eurót oda is vágna a Milan a németekhez. Néhány kérdés csak.
Miért kell pont Bellarabi? Megérne 25 milliót egy hosszú sérülésből felépült játékos?
Talán az egyikre lehet érdemben válaszolni. Bellarabi német válogatott alapesetben. Azért azt a nemzeti trikót nem szokása a német szövetségnek holmi jött-mentekre ráadni. Alapvetően egy nagyon agilis szélsőről beszélünk. Gyors és kellemetlen játékstílussal rendelkezik. Természetesen az ellenfelek számára kellemetlen. Mivel még csak 26 éves van ideje fejlődni és csiszolni a futballján, de már bőven rendelkezik nemzetközi tapasztalattal is. Montella számára ideális megoldás lenne arra a játékszisztémára, mait most a csapata játszik. Mind Niang, mind Suso helyett be tudja tenni a szélekre. Bővülne a variációs lehetősége a gárdánál.
Ellenben kockázat is van bőven a leigazolásában. Hosszú sérülésből épül fel és mint ilyenkor mindenkinél, nála sem lehet tudni, hogy ténylegesen vissza tudja-e szerezni a régi formáját. Továbbá nem fog-e rásérülni arra a korábbi problémára.
A leigazolásával kapcsolatos döntést nem nekünk kell meghozni. Így csak üljünk és várjuk i a végét. Az olasz bajnokság és a Milan is minőséggel gazdagodna a szerződtetésével.
BSZ
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.