Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Talán még mindig sokan nem értik azt, hogy vajon Antonio Conte miért nem ad több lehetőséget Cesc Fabregas számára. A spanyol középpályás csereként nem egyszer tudott segíteni a Chelsea-nek, de az olasz tréner ennek ellenére sem változtatott a helyzeten. Nos, azonban van egy játékos, aki igen is profitált az ő kinevezéséből.
A Chelsea 2012 nyarán szerződtette a Wigan Athletictől az akkoriban mindössze 22 esztendős Victor Mosest. A londoni “kékek” közel 12 millió eurót pengettek ki a nigériai labdarúgóért. A 2012/2013-as idényt elején még Roberto Di Matteo volt a klub menedzsere, majd közben menesztették és Rafa Benítez vette át az irányítását. A spanyol trénernél jóval több lehetőséget kapott, mint az olasz szakembertől, de kimondott alapemberré nálam sem vált. Ezt követően a fővárosi gárda többször is kölcsönadta. Az elmúlt három szezonban a Liverpoolban, a Stoke Cityben és West Ham Unitedben rúghatta a bőrt. Az első gárda esetében néhány meccsig úgy festet, hogy komolyan számolni fognak vele, aztán szépen lassan a háttérbe szorult. Az utóbbi két alakulatnál egyaránt érezte az edzők bizalmát, ám a sérülések megakadályozták a folyamatosan játékban.
Nos, idén nyáron jött Antonio Conte, Moses pedig maradhatott a Chelsea-nél. Eleinte csereként állt be, de akkor rendre tudott hozzátenni a csapat játékához. Az Arsenal elleni 3-0-ás vereséget követően az olasz menedzser a kezdőbe jelölte, ahol végül meg is ragadt. A bajnokságban jól megy neki a játék, hiszen 9 találkozó lepörgése után 2 találatnál jár illetve 1 gólpasszt is kiosztott már.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.