Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Parázs meccset láthatott a kilátogató nézősereg Diósgyőrben, illetve azon szurkolók akik az interneten követték a találkozót. A “legkeményebb” jelenet a diósgyőri vezetőedző Horváth Ferenc és a Fradi ecuadori légiósa Cristian Ramirez között zajlott.
A jelenet az alábbi videóban megnézhető újra:
“A Ferencváros vezérigazgatójaként nagyon furcsállom, hogy a magyar NB I-ben előfordulhat olyan eset, hogy egy edző a földön fekvő játékosba belerúgja a labdát. Pláne egy olyan edző, aki egykoron a Ferencvárosban játszott. Az sem helyénvaló persze, ahogy Ramírez reagált, de aki látta az esetet, tudja, mi és hogyan történt. Egyértelmű, hogy ezek után bocsánatkérést várnék Horváth Ferenctől, az MLSZ-nek pedig ki kell vizsgálnia az esetet” – mondta Orosz az origo.hu-nak.
A diósgyőri szurkolók, az amieleken.hu portálon válaszoltak a Fradi vezetőjének, a levelet hiánytalanul az alább olvashatják.
“Tisztelt Orosz Pál!
A diósgyőri szurkolók bocsánatkérést várnak Öntől és a csapatának játékosaitól azért, mert egy nagyszerű futballünnepet folyamatos színészkedéssel és időhúzással rontottak el. Sajnos nem tudtak felnőni a megtiszteltetéshez, hogy egy ilyen mérkőzés részesei lehettek. Bocsánatkérést várunk tőlük és Öntől azért, mert a mérkőzés lefújását követően játékosaik a tribünön ülő nézőknek ordítottak eltorzult arccal, és félreérthetetlen, nemzetközileg is jól ismert jeleket mutogattak. Mindezt tették egy győztes mérkőzés utáni levonuláskor.
Mi azt furcsálljuk, hogy az Önök szkennerezett statisztái rendszeresen szidják az ellenfelet és semmilyen arányos büntetést nem kapnak a többi táborral ellentétben. Kérnénk mi is az MLSZ-t, hogy vizsgálja ki ezeket az eseteket – mind Ramírez, mind Cukic viselkedését – de tudjuk, hogy teljesen felesleges.
Kedves Orosz Pál! Arra kérnénk, ne velünk foglalkozzon! Foglalkozzon azzal a több ezer saját szurkolójával, akiket kitaszított a stadionból! Bízunk benne, hogy a Ramírez és Cukic nevű, a sportszerűség határát messze átlépő játékosaikat kellőképpen megbüntetik.
Meg kellene szokniuk és tisztességgel viselniük, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nem az Önök klubja van az ország középpontjában. Még ha ez néha fájó is. Ez a hétvége pont ilyen alkalom volt.
A végére csak egyetlen kérdésünk maradt, amire mi nem várunk választ, elég, ha csendben magának és a lelkiismeretének válaszol.
HOL VAN A TÁBOR?“
A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy a TV-ben az volt látható, hogy Ramirezhez valaki hozzárúgta a labdát (melyet valószínűleg Szamosi Tamás vitt véghez, lévén őt küldte fel a bíró a lelátóra), ő azt hihette, hogy Horváth Ferenc volt, ezért neki ugrott…. Egy játékos ilyet nem tehet. Horváth hasonló képen reagált, mely egy profi edzőhöz nem méltó. A csetepaté, mely utána kialakult, a meccs hangulatához hű volt, hisz nagy volt a tét, mindkét csapatnak kellett a három pont. Az időhúzással kapcsolatban, mely a szurkolók említettek, sajnos benne. Emlékezhetnek a szurkolók, hogy tavasszal, mikor a Fradi-Diósgyőr bajnokin döntetlenre állt a meccs Rados, olyan lassan végezte el a kirúgást, hogy azzal hosszú másodperceket nyert a csapatának. A lényeg a lényeg, mindkét fél hibázott a szombati bajnokin, hiszen se játékos, se edző nem mehet neki a másiknak.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.