Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Csúcsrangadót vezet Kassai Viktor, hiszen a forduló rangadóját bízták a magyar sípmesterre. Manchesterben más most félnek a tatabányai bíró részrehajlásától.
Lapimádóként, és felemlegetnek egy öt évvel ezelőtti találkozót, amikor a Manchester City a Bayernnel csapott össze, s a mérkőzés után mindkét ország médiája felrótt egy szarvashibát, valamint egy kisebb hibát Kassainak.
A legnagyobb bakit a harmadik percben követte el Kassai, amikor is elfelejtett büntetőt ítélni Jérome Boateng szabálytalansága után. A Kicker akkor elismerte, szerencséje volt a bajoroknak. Majd szintén egy Boateng-esetnél maradt néma a síp, habár ezt inkább Micah Richardsnak rótták fel, aki a lapok szerint túl nagyot homorított. Emellett természetes azt is felrótták a magyar sporinak, hogy míg a City négyszer is sárga lapot kapott, a müncheniek megúszták figyelmeztetés nélkül.
Egy friss esetet is felemleget a This Is Our City című blog. Idén szeptemberben a PSG-Arsenal (1-1) meccsen az utolsó negyedórában egy vitatott szituáció után Giroud és Verratti is a kiállítás sorsára jutott.
https://youtu.be/hAZh7GYd9qI
S, mint azt a blog szerzője megjegyzi, mindkét esetben túlzó volt a dupla kiállítás.
„Minden tudására és jó magaviseletére szüksége lesz, ha le akarja a győzni a Barcelonát és “tizenkettedik játékosát”, Kassait…”
– zárta a blog.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.