Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A játékoskijáróban is folytatódott az összecsapás lefújás után. A Barcelona elvesztette a mérkőzést, Messi pedig a fejét, miután az egyik City játékos odaszólt neki.
Messi ideges volt a játék után, és csak olaj volt a tűzre, amikor az egyik City játékos odaszólt neki. Honfitársának, Sergio Agüeronak kellett békebírót játszania.
Az nem derült ki, hogy mi volt az a kijelentés, ami kiverte Messinél a biztosítékot, azonban elég súlyos lehetett, ha az argentin egyszerűen ostobának nevezte ellenfelét. A beszólással nem érte be, és elindult a hazaiak öltözője felé. Út közben ezt kiabálta: „gyere vissza, ne rejtőzz el”.
Az öltözőbe nem jutott be, mivel honfitársa, Sergio Agüero állta az útját, akinek sikerült lenyugtatnia a feldühödött aranylabdást.
Agüero, aki jó barátságban van a Barcelona sztárjával elmondta, hogy „Bármikor, ha veszítesz nagyon nem vagy boldog. Láttam őt ott, rosszul érezte magát. Elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam mikor szomorú, illetve boldog, de amikor valaki veszít, akkor biztosan nagyon rossz passzban lesz. Ha valaki veszít, azt tiszteletben kell tartanod. Leo nem volt olyan passzban, hogy beszéljen, és ezt én tudomásul vette.”
Agüero a 74. percben történtekre is kitért. Elmondta, hogy Gündogan gólja előtt nem kezezett. mivel a karja az oldalához volt szorítva, amikor a labda hozzáért nem történt interakció.
A Manchester City tegnap este így vissza tudott vágni a Nou Campban elszenvedett vereségért.
kép: independent.co.uk
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.