Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Rókák még nem jutottak tovább a csoportjukból, azonban már megdöntöttek egy rekordot, ami még senkinek sem sikerült ebben a kupasorozatban.
Még csak most debütált a Leicester City a Bajnokok Ligájában, azonban a csapat neve már bekerült a rekordok könyvébe. Négy meccset játszottak le kapott gól nélkül, és ez a bravúr még egyik újonc együttesnek sem sikerült a BL-történetében.
Koppenhágában még nem sikerült bebiztosítani a helyüket a legjobb tizenhat között, azonban egy rekordot bezsebeltek. Korábban, az 1997-98-as kiírásban a Parmának, míg 2012-13-ban a Malagának sikerült 3 meccset lehoznia kapott gól nélkül. Azonban ez már a múlté, az új csúcsot Ranieri együttese tartja négy kapott gól nélküli meccsel, a sorozat pedig folytatódhat.
Szintén kapott gól nélkül áll még idén a Sevilla, ám az andalúz csapat nem újonc, így ők ebben a versenyfutásban nem vettek részt.
kép: forbesimg.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.