Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Angol sajtóhírek szerint a Premier League-ben szereplő Sunderland együttese a hátsó alakzatát szeretné megerősíteni és kiszemeltjük Ukrajnából a Dinamo Kyjevtől érkezhet.
David Moyes együttese a januári átigazolási szezonban megszeretné szerezni a Dinamo Kyjev horvát válogatott védőjét Domagoj Vidat. A 27 éves védőért a fekete macskák 10 millió eurót kínálnak majd janurában. A Sunderland mindenképpen erősíteni szeretne hiszen eddig pocsékul szerepelnek a bajnokságban, sereghajtók a Premier League-ben.
Vida rutinos védőnek számít hiszem megfordult már pályafutása során Osijek, Bayer Leverkusen, Dinamo Zágráb csapatában is. Igaz a Bundesligában sokat nem játszott a Leverkusen színeiben mindössze egy találkozón lépett pályára. 2013 óta a Dinamo Kyjev játékosa és ezalatt 79 mérkőzésen lépett pályára a kyjevi gárdában és 7 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Vida pályafutása során Horvát Kupát, horvát bajnokságot, Ukrán kupát, Ukrán Szuperkupát és bajnokságot is nyert.
A horvát nemzeti csapatnak is tagja 2010 óta. A felnőtt csapatban 2010. május 23-án debütált egy Wales ellen 2–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen. Összesen 42 mérkőzésen lépett pályára a horvát válogatottban. Utánpótlásszinten tagja volt a horvát U19-es, U20-as és U21-es válogatottnak is.
A horvát védőt 2018-ig köti szerződése a kyjevi gárdához és a transfermarkt portál 8,5 euróra becsüli a játékos piaci értékét.
Kép: goal.com
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.