Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már nem Házi László a Rákóczi vezetőedzője címmel érkezett a sajtóközlemény a FociClub.hu szerkesztőségi címére a somogyi megyeszékhelyről. A szombati, Ajka elleni 3-1-es hazai vereség után a Rákóczi FC vezetése megköszönte Házi László edző munkáját. A 2016-os év két bajnoki és egy Magyar Kupa-mérkőzésén Waltner Róbert és Konrád László irányítja majd az együttest. A cél nem változott: a kaposváriak továbbra is szeretnének feljutni az NB II-be.
Házi László munkáját megköszönték Kaposváron
Az NB III Nyugati csoportjában újonc kaposváriak nem titkoltan a feljutás reményében vágtak neki a küzdelmeknek, és 16 mérkőzésen 35 pontot gyűjtve a tabella harmadik helyén állnak. A listavezető Érd 42, a Győri ETO pedig 36 pontot szerzett eddig. A Rákóczi 11 meccset nyert és három alkalommal szenvedett vereséget: idegenben, Érden és Hévízen, legutóbb pedig hazai környezetben, az Ajka ellen.
A klubvezetés közleménye szerint a további fejlődés és a magasabb célok elérése érdekében új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért döntöttek a váltás mellett. Házi Lászlónak ezúton is szeretnék megköszönni az eddig elvégzett munkát, és hangsúlyozzák: a szakember továbbra is a Rákóczi család tagja marad, mint kapusedző, és elsősorban az utánpótlásban számítanak majd rá.
A cél továbbra is a feljutás, és amíg megtalálják az új vezetőedzőt, addig a korábbi válogatott támadó, a jelenleg a Bene Akadémián eredményesen dolgozó Waltner Róbert és a tapasztalt Konrád László irányítja majd az együttest. A fiúkra még három tétmérkőzés vár ebben az évben: a bajnokságban a Gyirmót II. és a Győr lesz az ellenfél idegenben, a Magyar Kupa következő körében pedig az NB II-es Sopront fogadja majd a Rákóczi.
A tervek szerint a téli szünetben további változások várhatóak a csapat háza táján.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.