Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A nyár folyamán jelentősen átalakulhat a Manchester City védelme, annak is köszönhetően, hogy a 2014-ben érkezett francia Bacary Sagna, már valószínűleg nem lesz a csapat játékosa.
Sagna szerződése ugyanis 2017 nyarán a manchesteri kékekkel és a legújabb hírek szerint egyáltalán nem haladnak jól a tárgyalások, mi több azok konkrétan nincsenek.
“A szerződésem lejár 2017-ben a klubnál, tehát ahogy vége a szezonnak” – kezdte a 33 éves hátvéd.
“Nem is gondolok erre egyelőre. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok és majd lesz ami lesz.”
“Egyelőre nincsenek egyeztetések, megmondom őszintén nem tudom, hogy mit hoz a jövő.”
Sagna 2014-ben érkezett a Cityhez az Arsenaltól, akkor is lejárt a szerződése.
Korábban volt róla szó, hogy szívesen csatlakozna a Marseillehez, erről is kifejtette a véleményét:
“A Marseille egy olyan klub amit nagyon szeretek, a csapat része a francia futball történelmének.”
“De nem tudom, hogy mennyire akarok én még közel a 34-hez ilyen nagy nyomást helyezni magamra. Szükségem lesz majd egy kis nyugodtságra, de ezt nem biztos, hogy a Marseillenél megkapnám.”
Nagy kérdés, hogy az utolsó mondatokkal vajon Sagna már a karrierjének “levezetését” készítette-e elő.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.