Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egy esetben nem született döntés kedd este az MLSZ fegyelmi bizottságában, ám ez nem jelenti azt, hogy a renitensek megússzák.
Eltiltások
A szövetség illetékesei fenntartották Mahir Saglik (Vasas) hárommeccses eltiltását. Ugyanakkor nem született döntés Elek Ákos és Szakály Dénes ügyében, akik a hétvégén összekaptak, és utóbbi bejelentést tett az MLSZ-nek. „A Fegyelmi Bizottság a későbbiekben tárgyalja Elek Ákos ügyét, aki ellen a DVTK-Paks mérkőzést követően, Szakály Dénes bejelentése nyomán indult eljárás.”
Pénzbírságok
Ellenben nem maradt el a pénzbeli szankció sem. A Diósgyőr visszaesőként kapott 100 ezer forint bírságot, míg a Honvédot 400 ezer forint befizetésére kötelezte a grémium.
Jelenlegi állás a pénzbírságok tekintetében:
Újpest: 3 millió 250 ezer forint
Debrecen: 550 ezer forint
MTK: –
Ferencváros: 700 ezer forint
Diósgyőr: 2 millió 200 ezer forint
Videoton: 700 ezer forint
Gyirmót: 100 ezer forint
Paks: 50 ezer forint
Haladás: 300 ezer forint
Mezőkövesd: –
Honvéd: 1 millió 450 ezer forint
Vasas: 150 ezer forint
NB II.
Eltiltások
Három játékos került a kiállítás sorsára a hétvégén a Merkantil Bank Liga soros fordulójában. Tamás László (Balmazújváros) 2, Tischler Patrik (Puskás AFC) 3, Lévai Norbert (SZEOL) 1 bajnokit kénytelen kihagyni. Tamás megrúgta és ellökte ellenfelét, emiatt kapott két meccset, Tischler Patrikot ütésért tiltották el.
Jelentős pénzbírságot kénytelen kifizetni a Nyíregyháza, amely a SZEOL elleni győzelem alkalmával találtatott vétkesnek. „Mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása), továbbá a rend nem megfelelő biztosításáért 350.000 Ft, míg a SZEOL mint visszaesőt szurkolóinak pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.