Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az FC Barcelona elnöki posztját 2003 és 2010 között betöltő Joan Laporta elmondta, komoly esélyük volt arra, hogy leigazolják Cristiano Ronaldot.
(Kép: marca.com)
Joan Laporta a minden évben egykori Real és Barcelona kötődésű játékosok és vezetők részvételével megrendezésre kerülő Nacex Golf Challenge névre keresztelt rendezvényen elárulta , hogy az elnöksége alatt a Barcának 2003 nyarán komoly lehetősége adódott arra, hogy Cristiano Ronaldot leigazolja a portugál Sporting együttesétől.
“Akkoriban elterveztük, hogy újjáépítünk mindent a klubnál. Már leigazoltuk Ronaldinhot, Rafa Marquez és Ricardo Quaresmát, amikor Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes beajánlotta nekünk Decot. Azt mondtuk neki, már nem engedhetünk meg magunknak egy hasonló kaliberű átigazolást (Deco egyébként a következő nyáron lett a katalánok játékosa- a szerk.) , erre Mendes úr egyből reagált azzal, hogy akkor van egy fiatalabb, ám szintén nagyon tehetséges futballistája. Ez a játékos Cristiano Ronaldo volt, aki azon a nyáron 19 millió euróért aláírt a Manchester United együtteséhez. Nekünk 17 millióért cserébe ajánlották!” – Így az egykori presidente, akit a kíváncsi újságírók természetesen a szombati El Clássicó kimenetele kapcsán is megkérdeztek. “Hazai közönség előtt egyértelmű, hogy a Barcelona a favorit. Úgy vélem, meg is nyerjük a meccset!” – felelte Laporta.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.