Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bundesliga 13. fordulójának szombati játéknapján a Borussia Dortmund a Mönchengladbach csapatát látta vendégül a Signal Iduna Parkban. A mérkőzés végén a hazaiak ünnepelhettek, hiszen magabiztos sikert arattak.
Az összecsapás első találatáig nem kellett túl sokat várni, amit talán nem kis meglepetésre a vendégek javára jegyezhettünk fel. A 6. percben a Bartra által kifejelt labda Raffael elé került, aki gyakorlatilag senkitől sem zavartatva a jobb alsó lőtt. Sokáig azonban nem örülhettek Schubert tanítványai, hiszen néhány másodperccel később Aubameyang révén egyenlíteni tudtak a hazaiak. A 15. minutumban Thomas Tuchel legénysége fordítani tudott, Dembele szögletét követően Piszczek bólintott az ellenfél hálójába. A 33. percben Dembele adott remek passzt Marco Reusnak. A német szélső ezután ordító ziccerbe került, azonban az utolsó pillanatban Elvedi odaért, és szögletre tudott menteni. A sarokrúgást követően Ginter elé került a játékszer, akinek a lövése végül célt tévesztett.
A fordulás után úgy tűnt, hogy a Dortmund gyorsan növelni tudja előnyét, viszont Marco Reus 50. percben szerzett szépségdíjas találatát végül les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az 54. minutumban Raffael húzott el a szélen, a beadásába Sokratis érte bele, a görög hátvéd kis híján öngólt vétett. Az 56. percben Aubameyang előtt adódott lehetőség, de a lövés pillanatában Sommer résen volt és védeni tudott. A 64. minutumban 3-1-re módosult a mérkőzés állása, Marco Reus passzát követően Dembele volt eredményes. A 68. percben káprázatos gólt szerzett a hazai gárda, Reus sarokkal tette a labdát Aubameyang elé, aki ezután megszerezte második találatát a mai összecsapáson. Mindent egybe véve megérdemelte nyert a Borussia Dortmund.
Borussia Dortmund – Mönchengladbach 4-1 (2-1)
Helyszín: Signal Iduna Park
Gólszerzők: Aubameyang(7.,68.), Piszczek(15.), Dembele(64.) ill. Raffael(6.)
Sárga: Piszczek(36.) ill. Strobl(14.)
Kiállítás:
Borussia Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Sokratis, Bartra, Schmelzer – Ginter – Dembele(Mor 89.), Castro, Sahin(Weigl 37.), Reus(Pulisic 78.) – Aubameyang. Vezetőedző: Thomas Tuchel.
Mönchengladbach: Sommer – Korb, Elvedi, Christensen, Wendt – Strobl, Kramer – Hazard(Johnson 78.), Dahoud(Vestergaard 73.), Stindl – Raffael(Hahn 82.). Vezetőedző: André Schubert.
Videós összefoglalóért KATT!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.