Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Érdekes hírek láttak napvilágot a spanyol sajtóban, miszerint már most tudni lehet, ki nyerni az idei Aranylabdát – ez az ember pedig nem más, mint Cristiano Ronaldo.
A Mundo Deportivo úgy értesült, hogy a France Football a keddi nap során interjút készít Cristiano Ronaldóval és sort kerítenek az ilyenkor szükséges hivatalos fényképek elkészítésére is – tehát a portugál sztár már a díjkiosztó előtt tudhat arról, hogy ő kapja majd a legrangosabb elismerést.
A spanyol média jólinformáltságával kapcsolatban mondjuk vannak aggályaink, de ettől függetlenül tényleg komoly esély van arra, hogy a Real Madrid játékosa kapja a díjat. CR mellett Messi és Griezmann áll még versenyben, de ha csak az idén bezsebelt trófeákból indulunk ki, akkor egyértelműen a portugál tűnik esélyesnek: Bajnokok Ligáját és Európa-bajnokságot is nyert, ezzel szemben Messi “csak” egy bajnoki címet, míg Griezmann semmit sem tud felmutatni.
Ezen kívül mondjuk van még jó pár egyéb szempont is, amit figyelembe lehet venni egy díj odaítélésénél, így kétségtelenül szólnak érvek mind a három jelölt mellett, de tény: 2008-óta csak Ronaldo és Messi nyerte ezt az elismerést és kicsi rá az esély, hogy pont idén szakadjon meg a sorozat. Csak ebben a nyáron kezdődött szezonban 16 meccsen 12 gól a mérlegege Ronaldónak, plusz az egyéb sikerek… Talán nem túlzás kijelenteni, hogy idén ő a legnagyobb esélyes.
Hamarosan kiderül, hogy igazuk volt-e a spanyol újságíróknak és Cristiano valóban megkapja-e a negyedik Aranylabdáját.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.