Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nyilatkozta a Chelsea brazil sztárja, aki 2013-ban egy tollvonásra volt attól, hogy a londoni rivális Tottenhamot válassza, ám az utolsóm pillanatban máshogy döntött.
Drámai módon szó szerint az utolsó pillanatban visszakozott a Spursbe igazolástól Willian, aki miután megtudta, hogy a Chelsea is képben van, egyből átgondolta lehetőségeit és a kékeket választotta.
Az akkori döntésről így nyilatkozott a 28 éves támadó:
“Megmagyarázhatatlan volt az a momentum. De úgy gondolom az volt életem döntése mikor aláírtam a Chelseahez és bekövetkezett egy álmom. “
“Amikor megérkeztem én nagyon nagyon boldog voltam, hogy ebben a klubban játszhatok.”
Azt is elmondta, hogy nagyon nehéz döntés volt visszautasítani a Spurst, de a szívére kellett, hogy hallgasson:
“Természetesen nagyon nehéz volt, de nem írhattam alá. Amikor az utolsó utáni pillanatban megkeresett a Chelsea, azt mondtam, hogy sajnálom, de nekem Chelsea játékosnak kell lennem, mert ez az álmom.”
“Oda kellett mennem, semmi nem érdekelt, egyszerű csak oda akartam menni.”
Nem döntött rosszul a brazil, ugyanis tavaly megválasztotta a klubja az év játékosának, valamint azóta megnyerte a PL-t és a Liga kupát is.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.