Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Korábban megírtuk, hogy az U19-es válogatott kikkel mérheti össze tudását, a korosztályos Európa-bajnokságra kijutásra. Mostanra az is eldőlt, hogy az U17-esek kiket kaptak. Ezen korosztály ráadásul hazai pályán érheti él a hőn áhított Eb-t.
Az U19-es után az U17-esek sem panaszkodhatnak, hiszen nem Európa legerősebb válogatottjait sodorta irányukba a sorsolás. Jó-jó, ne becsüljük le ellenfeleinket, hiszen Oroszországgal, Izraellel és Norvégiával kerültek össze az ifjak.
A torna ezen selejtezőcsoportját Magyarország rendezi. A csoportokból az első helyezettek mellett a hét, a csoportgyőztesek, illetve a harmadikok ellen legjobban szereplő második helyezett csapatok jutnak a horvátok mellé az Eb tizenhatosos döntőjébe. (tehát 8 első illetve 7 második lesz a résztvevő, a házigazda horvátok mellett)
A májusi torna egyben selejtező is lesz a 2017-es, Indiában megrendezendő U17-es világbajnokságra – Európa öt csapattal képviselteti majd magát.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.