Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint ahogy arról már tegnap beszámoltunk, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach menesztett vezetőedzőjét, nevezetesen André Schubertet. Nos, a mai nap folyamán a klub nyilvánosságra hozta az utód nevét is…
Dieter Hecking a Borussia Mönchengladbach új vezetőedzője, aki 2019-ig írt alá szerződést a neves együttessel – számolt be róla a csapat facebook oldala. A 52 esztendős német szakember ugyebár utoljára a Wolfsburgot irányíthatta, ahonnan október közepén menesztették. Ebből kifolyólag tehát nem kellett sokat várni arra, hogy újra munkába állhasson…
Dieter Hecking első jelentősebb sikereit az Alemannia Aachen élén érte el. Mivel az együttes a 2003/2004-es idényben bejutott a Német Kupa döntőjébe, ezért indulhattak az UEFA-kupában. Nos, a gárda bejutott a csoportkörbe, majd nagyobb meglepetésre a 32 között is ott voltak. A 2005/2006-os szezonban újabb szép eredményt produkált, hiszen az Aachent felvezette a Bundesligába. A szezont még ott kezdte meg, de rövid időn belül a Hannovernél kötött ki. A szintén első osztályban szereplő csapatot három évig irányította. A következő állomáshelye a Nürnberg lett, ahová 2009 decemberében nevezték ki. A klubnál egészen 2012 decemberéig tevékenykedett, mivel 2013 januárban a Wolfsburghoz került. Legjelentősebb sikereit a “farkasoknál” ért el, hiszen a 2014/2015-ös kiírás során a bajnokságban a 2. helyre vezette az együttest, míg a Német Kupát megnyerték. A 2015/2016-os szezon előtti Német Szuperkupát szintén begyűjtötték, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb 8 közé is sikerült eljutniuk. A mostani idény nem úgy sikerült a számára, ahogyan azt eltervezte, így idő előtt távoznia kellett. A 2015-ben nem mellesleg az év német edzőjének választották meg.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.