Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bayer Leverkusenben és a válogatottban is egyaránt remek teljesítményt nyújt a szélső., így nem csoda, hogy már több Premier League klub is érdeklődik iránta. Íme, 5 dolog, ami kiemelkedővé teszi a játékost.
A csapattal világbajnoki címet nyerő Joachim Low fontos láncszemnek tartja a Nationalelfben a jövőre nézve. Már négyszer ölthette magára a címeres mezt. Ebből két világbajnoki selejtezőn, illetve két barátságos mérkőzésen jutott szóhoz. Löw szerint ő az a játékos, aki remekül meg tudja oldani az egy az egy elleni szituációkat.
Mindössze 20 éves volt, amikor elutazhatott az olimpiai kerettel Rióba. A németek egészen a döntőig meneteltek, ahol a házigazda brazilokkal néztek farkasszemet. Az 1:1-es rendes játékidő után büntetőkkel dőlt el az aranyérem sorsa. Brandt belőtte a saját büntetőjét, azonban a végén a házigazdák örülhettek. Azonban az ezüst is nagy teljesítmény a fiatal tehetség számára.
Még csak tinédzser volt, de már 6 meccsen 6 góllal segítette csapatát abban, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek.
Annak ellenére, hogy számos nagy klub környékezte meg kecsegtető szerződésekkel, ő ezeknek ellenállt. 2014-ben a Bayer Leverkusen együttesét választotta, előtte még a Wolfsburg színeiben járta végig a lépcsőfokokat, mielőtt a Bayert választotta volna.
Annak ellenére, hogy megvolt a tehetsége a futballhoz, a wolfsburgi tanulóévei alatt irodai adminisztrációs munkát végzett. Ezzel csak akkor hagyott fel, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben profi labdarúgóként fogja megkeresni a kenyérre válót.
kép: express.co.uk
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.