Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Olasz lapértesülések szerint a Barcelona egy nagy összegű ajánlatot tett tegnap az argentin támadóért, Paulo Dybaláért, de a Juventus rögtön el is utasította őket.
Forrás: Marca
Az olasz Gazzetta dello Sport szerint a katalánok nagyon szeretnék az argentint, de a Juve vezetősége hallani sem akar az érdeklődésről. Semmiképp nem akarják elengedni fiatal játékosukat, sőt, inkább megszeretnék hosszabbítani a szerződését, amiről már egy ideje tárgyalnak is. A fizetése is emelkedne, 5,5 millió euróról, 7,5 millióra.
Ariedo Braida, a Barcelona jelenlegi sportigazgatója is elmondta, ha az olasz bajnokságból szeretnének játékost igazolni, az csakis Dyabala és Buffon lehet. A pletykák szerint Dybala a nyáron már elutasított egy katalánoktól érkező ajánlatot.
Szigeti Andrea
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.