Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Premier League 20. fordulójának rangadója egyértelműen a Tottenham és a listavezető Chelsea összecsapása lesz. A “sarkantyúsok” és a “Kékek” szerda este találkoznak egymással a White Hart Lane-en. A két együttes első idei bajnoki meccsén egy gólos előnyről veszített a Spurs, Mauricio Pochettino csapatát pedig fűti a visszavágás vágya.
Pochettino győzelemre készül a Chelsea ellen (fotó: TEAMtalk)
A Tottenham Hotspur argentin vezetőedzője szerint ugyanakkor nemcsak számukra, hanem az egész ligának fontos, hogy szerda este két vállra fektessék Antonio Conte száguldó együttesét.
“A Chelsea jelenleg nagyon jó periódusban van, de az elmúlt néhány meccsünk után kijelenthető, hogy mi is ráléptünk a helyes útra.” – nyilatkozta Pochettino az ESPN-nek. – “A soron következő mérkőzés egy nagyon jó alkalom lesz számunkra, hogy megállítsuk őket, és csökkentsük a különbséget. Az egész Premier League számára fontos lehet, hogy mi kerüljünk ki győztesen a párharcból. De nekünk hatványozottan fontos, hiszen az a célunk, hogy a végén ott legyünk a legjobb négyben.”
Alighanem kevesen vitatkoznának Pochettino szavaival, hiszen a Chelsea jelen pillanatban hat pontos előnnyel lohol a táblázat élén a 2. helyezett Liverpool előtt, míg az Arsenalra 9, a Tottenham-re és a Manchester City-re pedig 10-10 pontot vernek a “Kékek”. A riválisok biztosan árgus szemekkel követik majd a londoni rangadót, hiszen hol máshol lenne remény számukra a Chelsea pontvesztését illetően, ha nem egy olyan csapat stadionjában, amely hazai pályán még nem veszített meccset idén?
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.