Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szerdán elkezdi az edzéseket a DVTK. Horváth Ferenc vezetőedző már akár egy új labdarúgóval is találkozhat az első foglalkozáson.
Bognár elköszönhet Miskolcról (dvtk.eu)
Bognár István szerződése nyáron lejár, s minden bizonnyal ezen a télen klubot vált. Az utóbbi időben rendre a Fradiról írnak, mint potenciális új egyesület, a jól értesültek már azt is tudni vélik, hogy Busai Attilát adja a tavalyi bajnok az irányítóért. Igaz, mostanra az is kiderült, hogy nem csak a Ferencváros, hanem más klub is érdeklődik a 25 éves középpályásért.
– A középpályással tavaly április óta próbálunk tárgyalni a szerződéshosszabbításról, de a klubvezetés ezen szándékára a másik fél részéről a halogatás volt a reakció, és mivel a sportoló szerződéséből már csak fél év van hátra, olyan helyzetbe kerültünk, aminek a megoldása az év eleji klubváltás lehet – mondta Benczés Miklós a boon.hu-nak. – csere is lehet opció, és az is, hogy másik játékos érkezése nélkül távozik Bognár István, mivel nem egy klubtól érdeklődnek iránta.
Fülöp István, erdélyi labdarúgó már lenyilatkozta, hogy a következő napokban a Diósgyőr labdarúgója lehet. Sőt a fizetéséről is említést tett, melyre Benczés Miklós a következőket mondta a megyei lapnak:
– Hozzám is eljutottak ezek a hírek, híresztelések, de annak a játékosnak és klubnak, akivel Romániában kapcsolatba kerültünk egy esetleges átigazolás ügyében, az anyagiak tekintetében nagyságrendekkel szolidabb ajánlattal tudunk csak előrukkolni.
Benczés azt is elismerte, szóbeli ígérete van egy labdarúgótól és menedzserétől arra, hogy az első szerdai edzésen már megjelenik, viszont meg nem nevezte azt, kiről van szó.
Ez a focista lehet Fülöp is, akárcsak Simon Ádám. A Videoton védekező középpályásához nem ragaszkodik Henning Berg. A korábbi Haladás labdarúgó ősszel sérüléssel küzdött, majd felépülése után nem tudott visszakerülni a csapatba. Posztján a Videoton jól áll, így annyira nem ragaszkodnak a maradásához. Horváth Ferenc az előző idényben kiválóan dolgozott együtt Simonnal, s szívesen is látná a csapatában.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.