Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két legyet üthet egy csapásra a Fradi, amely a válogatottban 2015-ös debütálása óta alapember Kleinheisler Lászlót, valamint a Bremen védőjét szerezheti meg.
Ráfér az erősítés a címvédő Ferencvárosra, amely az ősszel igencsak hullámzóan teljesített. A legfrissebb információk szerint mindenben sikerült megegyezni a Werder kötelékébe tartozó, de ősszel a Darmstadt-ban futballozó Kleinheisler Lászlóval, így csak a papírmunka van hátra, és kölcsönben a fővárosi zöld-fehéreknél futballozik tavasszal. Ráadásul sajtóhírek szerint már Valenciába is elutazik a IX. kerületiekkel, akik továbbra sem tettek le a szintén brémai Janek Sternbergről. Ám a védő hezitál, hogy merre lépjen tovább. „Talán az átigazolási időszak végéig még történhetnek dolgok. De ha arról van szó, hogy külföldre kell igazolnom, mindennek klappolnia kell. Anno Hamburgból igazoltam Brémába, 100 kilométerre, de nekem már az is egy nagyon nagy lépés volt.” – nyilatkozta egy német lapnak Sternberg.
Visszatérve Kleinheislerre, nemrégiben a Vasas is felmerült, mint lehetséges kérő, de Michael Oenning hiába beszélt személyesen is a középpályással. Ugyanakkor nemcsak a nevesített két játékos, hanem egy harmadik, még meg nem nevezett labdarúgóval áll tárgyalásban a fővárosi egylet.
Eddigi mozgás a Ferencvárosnál:
Érkezők: Bognár István (DVTK), Botka Endre (Honvéd), Holczer Ádám (Soroksár, kölcsönből vissza)
Távoztak: Jova Levente (Soroksár, kölcsönbe), Busai Attila (DVTK), Csilus Ádám (Puskás AFC), Gyömbér Gábor (Puskás AFC), Nagy Dominik (Legia Warsawa, lengyel), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar, orosz), Popov Patrik (Soroksár, kölcsönbe)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.